Az érzéseink nem csak önmagukban léteznek, hanem szoros kölcsönhatásban vannak testünkkel, hatnak izmainkra, idegrendszerünkre, egészségi állapotunkra. Testünk és lelkünk egymásra hatását érezhettük már számtalan alkalommal életünk során. Ilyen volt, mikor egy érzelmileg megterhelő időszakban lebetegedtünk, vagy éppen érezhettük a stressz hatásait izmaink feszülésében. Fordítva pedig bizonyára megtapasztalhattuk egy-egy betegség hogyan hat hangulatunkra, közérzetünkre. A minket érő stresszhelyzetek, negatív események aktivizálják megküzdéseinket. Ezzel kapcsolatban számos tapasztalat áll rendelkezésünkre, hiszen nagy tapasztalatunk van ezen helyzetek megoldásában. Normál esetben tehát tudunk ezekkel az eseményekkel, helyzetekkel, a hozzá kapcsolódó érzéseinkkel kezdeni valamit, tudunk tenni azért, hogy jobban érezzük magunkat, hogy mérsékeljük a stressz hatását.
Mindannyiunknak van egy tolerancia ablak nevű pszichés „tűréshatára”, ez az, amit elviselünk, tudunk kezelni, amire reagálni fogunk. Ha ezen kívül esik az, ami történik velük, akkor rosszul érezzük magunkat, nagy stresszt és veszélyt élünk meg.
Az, hogy mekkora ez az ablak több tényező függvénye. Tolerancia ablakunk „mérete” egyénenként változó, genetikai adottság kérdése illetve függ aktuális állapotunktól is. Például fáradtabban, stesszesebb állapotban nyilván keveset dolgot vagyunk képesek „tolerálni”, mint kipihenten, nyugodtan. Ilyenkor érdemes egy kis szünetet beiktatnunk, ami alatt megnyugszunk, feltöltődünk, és később újra rá tudunk nézni a helyzetre.
Az érzéseink szabályozását kapcsolatainkban tanuljuk, mégpedig ennek kialakulása nagymértékben az első kapcsolatunkhoz köthető, ami az elsődleges gondozónkkal, legtöbbször az édesanyánkkal van. A vele való kommunikáció útján sajátítjuk el ezt a képességet. Megtanuljuk tőle, hogy mi történik akkor, ha dühösek vagyunk, félünk, frusztráltak vagyunk. Az ő reakciói lesznek a minták számunkra, az iránytű, térkép ahhoz, hogy mit tegyünk. Ha biztonságosan kötődünk (biztosak lehetünk abban, hogy megfelelően reagálnak szükségleteinkre) akkor megtapasztaljuk, hogy a világ biztonságos, megtanuljuk jól kezelni a stresszt/stresszhelyzeteket, megfelelő önbecsülésünk alakul ki és normál kapcsolatokat tudunk kialakítani.
Ha nem ezt tapasztaljuk meg csecsemőként, mert a gondozó nem elérhető, nem reagál megfelelően a szükségleteinkre, akkor szinte elviselhetetlen stresszt élünk meg. Ez először az idegrendszerünk túlingerléséhez vezet és úgynevezett „hyperarousal” állapotot hoz létre, ami szívdobogásérzéssel, szapora légzéssel jár. Később úgynevezett „hypoarousal” állapot alakul ki, ami légzésünk csökkenésével, dermedtséggel, akár ájulással is járhat. Úgy képzelhetjük el ezt az állapotot, mint egy áramkört. Amikor valami olyan történik velünk, amivel nem tudunk mit kezdeni, mert túl szörnyű, sok, akkor a szervezetünk, mint egy túlterhelődött áramkör egyszerűen lecsapja a biztosítékot, hogy hogy ne legyen nagyobb bajunk.
Van lehetőségünk arra, hogy a saját ablakunkat tágítsuk, növeljük ezt a fajta érzelmi tűrésünket. Ehhez szükséges ismernünk a saját tolerancia ablakunkat. Azután érdemes kis lépésekben haladnunk, fokozatosan keresni azokat a helyzeteket, amiket nehezebben kezelünk, így edzve magunkat.
Ha nagyon nehéz helyzetekkel találjuk szembe magunkat, néha a legtöbb, amit tehetünk, hogy az érzéseinket megtanuljuk kezelni. A következőkben néhány tippet szeretnék adni azzal kapcsolatban, hogy mivel tudjuk segíteni magunkat ezekben a helyzetekben, hogyan tudunk gondoskodni önmagunkról.
Legyünk jóban magunkkal!
Érzéseink kezelésének fontos része az öngondoskodás. Sokszor a napi teendők, a másokról való gondoskodás háttérbe szorítja ezt az ugyancsak fontos tényezőt. Ne járjunk úgy magunkkal, mint egy eldugott sarokban lévő növénnyel, ami gondoskodás híján kiszárad, elpusztul. Saját magunknak hasonlóan egy növényhez megfelelő gondoskodásra van szükségünk. Na, nem a napfény és a víz lesz magunk számára az életmentő, hanem az olyan tényezők, mint …
… a biztonság
Fontos, hogy biztonságban érezzük magunkat úgy testileg, mint lelkileg. Ez lesz az a talaj, amire építhetünk. A biztonságot sokféleképpen megélhetjük. Találjuk meg a saját helyünket, helyzetünket, amiben biztonságban tudjuk érezni magunkat. Segíthet, ha ezt a valóságban vagy akár a képzeletünkben létező helyet, helyzetet elképzeljük vagy akár lerajzoljuk, vagy más módon megjelenítjük magunk előtt.
… az önismeret
Önmagunk ismerete kulcsfontosságú érzelmeink kezelésében is. Ha ismerjük magunkat, saját belső folyamatainkat, érzéseinket, motivációinkat, azt, hogy hogy működünk egy-egy helyzetben, az segíti megküzdésünket is. Ezen kívül segít abban, hogy beazonosítsuk, melyek azok a helyek/helyzetek, amikben stresszt élünk meg.
… erőforrásaink ismerete
Szorosan kapcsolódik önismeretünkhöz erőforrásaink ismerete is. Tudjuk-e magunkról, hogy mi az, amiből egy nehéz nap után erőt meríthetünk? Mi az, ami feltölt minket? Egyeseknek a családtagok, barátok adnak erőt, másoknak inkább az egyedüllét, a befelé figyelés. Vannak, akiket a spiritualitás, a hit segít át egy nehezebb időszakon. Megint másoknak a hobbi ad újra és újra energiát. Honnan töltekezünk? Figyeljük meg, hogy mik ezek a tényezők nálunk és bátran használjuk őket tudatosan.
… rossz érzéseink és gondolataink kezelése
Ahhoz, hogy kezelni tudjuk ezeket a negatív érzéseket és gondolatokat, először fel kell tudnunk ismerni őket. Figyeljünk egy kicsit befelé és nézzük meg, hogy milyen negatív érzéseink és gondolataink vannak az adott helyzetben, hogy aztán a megfelelő módon tudjunk ezekre reagálni. Mindegyik érzésünknél más tud segíteni, közös azonban mindegyiknél az a szabály, hogy „jobb kint, mint bent”. Fontos tehát érzéseink kifejezése és kezelése. Rossz érzéseink kifejezésében segítségünkre lehetnek különféle légzéstechnikák, művészetterápiás kreatív technikák és mindfulness gyakorlatok.
… önegyüttérzés
A másokkal való együttérzés talán sokkal inkább benne van társadalmunkban, többet hallunk róla. Ugyanakkor az önmagunkkal való együttérzés is épp ennyire fontos. Ennek része az önelfogadás.
Vajon el tudjuk-e igazán fogadni magunkat úgy, ahogy éppen most vagyunk? Hibáinkkal, nehézségeinkkel, azokkal a dolgokkal együtt, amin változtatnánk? Ez az önelfogadás lesz a kulcsa a későbbi változásnak.
A változás előszobájaként fel kell tudnunk ismerni azt is, ami jelen helyzetben nem tetszik, hogy később változtatni tudjunk rajta.
Az önelfogadáshoz kapcsolódik önmagunk szeretete is.
Ha ismerjük, elfogadjuk és szeretjük magunkat, az jó alapot ad arra, hogy megfelelően tudjunk gondoskodni magunkról, és ha rossz dolog történik velünk, akkor együtt is tudjunk érezni magunkkal. Ez utóbbiban segíthet az, ha belegondolunk, vajon mit mondanánk egy barátunknak, ha hasonló nehézséggel kellene szembenéznie? Vagy éppen azt gondoljuk át, vajon egy barátunk mit mondana most nekünk.
Forrás/felhasznált irodalom:
- Mogyorósy-Révész Zsuzsanna: Önszabályozás (szelfreguláció) workshop szakmai anyaga, 2019, Budapest.
- https://lelkizona.blog.hu/2016/04/24/tard_szelesebbre_a_tolerancia-ablakod?fbclid=IwAR3v46GNR1gI399HknPffSfu35MzEqWSlwBRjcInapUWMmufhXCWTnxJzBQ